Újlipót sziti

Egy negyvenes budai szingli Pesten.

Forrest Gump beköltözött

2017. március 15. 06:32 - bihiviki

Hát gyerekek, beköltöztem.

40 év Buda után, Pestre.

Minden vágyam ez volt, gyerekkorom óta, hogy itt éljek, a Hollán-Falk Miksa-Jászai tengelyen.

Mit nekem friss levegő, Svábhegy, fogaskerekű, turista út meg Szépilonka, irány a város!

 

A történet ott kezdődött, hogy legjobbarátnő közölte, kiadja a pecóját. Osztottam szoroztam és rájöttem, hogy ha eljövök Budatétény-világfaszáról, akkor nagyjából azt a zsét, amit taxira csesztem el az elmúlt időszakban, esetleg albérletre is költhetném, meg hát valaki majd csak beköltözik az enyémbe, oszt háváj van.

 

A buszon ültünk a Legjobbal, mikor megkérdezte, hogy jövök-e. Gondolkodás nélkül rávágtam, hogy igen, aztán utaztunk tovább.

A következő kép az volt, hogy cuccolunk, én, a lajhár, és Legjobb, a pörgő-morgó hiperaktív tornádó, aki úgy összepakolta a lakást, hogy csak lestem.

Bepattantunk a kocsiba, zsákok, rekeszek, hátsó ülésen nyomiskodás, szék lába a tarkómba, képkeret, táska, káosz.

Tegnap délutánra kész is lettünk, Istennek hála nincs sok cuccom, leszámítva a fiszfasz állományt, ami azt jelenti, hogy művirág, vintics giccsparádés vázák meg némi rattan tároló doboz és 416ezer kis mécses.

Nő létemre semmi vizuális kultúrám nincs, összevásárolok minden szart és örülök magamnak, mekkora lakberendező vagyok. Erre szokták mondani, hogy a Vízöntő karácsonyfának képzeli magát, asszem nem csak magát, hanem a külvilágot is, tényleg nincs ízlésem, Legjobb ki is akadt, hát hiába, ő a narancssárgát komálja a barnával, szerintem meg az gány, de tökmindegy, van itt egy rakat kínai bolt, csinálok bazárt a kéróból kettő perc alatt.

 

Lényeg a lényeg, Legjobb itthagyott, mint valami talált kutyát, elköszöntünk, én álltam a küszöbön, ő elment, mondtam neki, hogy tök fura, hogy ÉN állok a TE lakásodban és te mész el, hülyén érzem magam, de csak vigyorgott a kis genya, meg utasított kedvesen, hogy a mérőórákat fotózzam le, mert a jó barátság alapja a pontos elszámolás.

Aztán elment.

Hogy milyen a lakás?

Hát, élesváltás a tündibündi ékszerdoboz magasélet Budatétény után, mert az a pecóka fullos volt, csak sajnos tényleg lejöttem a létezésről, vonatozás meg minden.

Itt kérlek nincs kecmec. Bojler van, éjszakai árammal, tehát a pancsolásnak és órákig való kádban fetrengésnek lőttek. A konyhában is bojler van, de az a pici, tudod, ilyen tekerős, be kell kapcsolni és várni. Őrület! Nagyapámnak volt ilyen.

A parketta kopott és lejt ide-oda, bútor még hiányzik egy pár, viszont a konyha szép és alapvetően teljesen cuki minden, csak hát Pest. Pesti lakás, az elkényeztetett budai picsa meg keresné az azonnal működő dolgokat, de itt lelke van az ajtózárnak, az erkély kulcsának és a vécélehúzónak is.

 

Viszont örülök.

Annyira örülök, hogy tegnap bemutatkoztam mindenkinek!

Átcsöngettem a szomszédhoz, hogy helló szia, itt fogok lakni, nézett is nagyot a macskás lány, 10 percet dumáltunk, kérdeztem, milyenek a lakók, van-e késsel kergetőzés, üvöltözés, adjon részletes leírást mindenki pszichés állapotáról, azt felelte, tök okés az offline közösség, nincs para.

Utána elmentem az éjjelnappaliba, ott is közöltem, hogy ki vagyok és hogy itt fogok lakni, majd megkívántam egy gin tonicot és beülem egy pub-ba, ahol egy órát dumcsiztam a tulajjal meg a pultos lánnyal és nekik is elmondtam, hogy itt fogok lakni.

Asszem én vagyok az Újlipót Forrest Gump-ja.

És ami az Újlipótot illeti, ez a hely Magyarország válasza Las Vegasra.

Pénznyelő hely, nagyon durva, MINDEN van, és minden vagy az utcában, vagy a sarkon, vagy a körúton.

Úgyhogy, Isten hozott engem itt.

Itt, a giroszosok, a pénzváltok és a szex shopok Bermuda háromszögében.

 

...Azért a friss levegő baromira hiányzik...de majd veszek szobanövényt...vintics kaspóban...

komment
süti beállítások módosítása